Csíkszentgyörgy község blogja

A minőségi tej helyi ellenőrzésében nyújthatnak segítséget a gazdáknak azok a tejcsíraszámmérő-berendezések, amelyeket a Pogány-havas Kistér­séghez tartozó Delne, Vacsárcsi, Szentmihály és Ajnád településen vásároltak meg a gaz­dák. Ezek segítségével megállapítható, hogy a tej minőségileg megfelel vagy sem az Eu-s elvá­rásoknak a csíraszám tekintetében.

„Már a tavaly év közepén elhatároztuk, hogy a kistérségben egy mezőgazdasági, első­sor­ban tejtermelőknek szóló programot dolgozunk ki. Ennek az a célja, hogy 2009 végére a kistérség gazdái tudjanak eu-s minőségű tejet előállítani. Ez az az időpont, amely után a nem megfelelő tejet a tejgyárak nem dolgozhatják fel, emiatt nem fogják felvásárolni a termelőktől. Az EU elvárása szerint a feldolgozott tejben százezer alatti kell legyen a csíraszám. Ez nagyon alacsony érték, különös odafigyelést igényel, hogy tartani lehessen” – fogalmazott lapunknak Rodics Gergely, a Pogány-havas Kistérség ügyvezető igazgatója. Ahhoz, hogy ennek az elvárásnak megfeleljen minőségileg a tej, rövid idő alatt négy fok alá kell hűteni, speciális fejési, begyűjtési és hűtési technológiára van szükség, ami jelenleg alig néhány faluban áll rendelkezésre. Ahhoz, hogy idáig el lehessen jutni, szükség van a gazdák közös tulajdonában lévő csarnokra. A saját csarnokban azonban a gazdák kell tudják, ki hoz minőségileg megfelelő tejet és ki az, akinek a szállított teje nem felel meg az előírásoknak. Ezért volt szükség a tejcsíraszámmérő-eszközök vásárlására, amit több hónapos meggyőző munka előzött meg. Az érvek mellett a gazdák saját maguk is érezni kezdték ennek hiányát, hiszen volt már olyan felvásárló, aki a nem megfelelő csíraszám miatt nem adott már felárat a tejért, és ilyenkor nem jár a 30 banis állami támogatás sem – mondta a térségi menedzser. Talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a gazdák összefogásával meg lehessen vásárolni a mérőműszereket, amelyekből egynek az ára 1600 lej.

A Pogány-havas Kistérség vezetőjétől megtudtuk, szeretnének kistérségi szinten egy gazdaszervezetet – úgynevezett termelői csoportot – létrehozni, amely saját tejcsarnokok kialakítását célozná meg, és ha szükséges, akkor akár tejszállítók beszerzésére is pályázhatna Eu-s forrásokból. A saját csarnokok felépítését legkésőbb jövőre kellene kivitelezni, a gazdák azonban már most, ellenőrizhetik a csíraszámmérővel, hogy hol tartanak most, és hova kell eljussanak. Rodics Gergely hangsúlyozta: mielőbb szükség van a termelői csoport létrehozására, amely nyitott marad és ebbe a későbbiekben is beléphetnének a tejtermelő gazdák.

Tudatosítani szeretnénk a gazdákkal: ahhoz, hogy „uniós minőségű” tejet lehessen előállítani, nem csak tejhűtőre van szükség, hanem a tartástechnológiában is változásra van szükség – fogalmaz Rodics Gergely.

A nagy pályázat előkészítését a Hargita Megyei Szarvasmarha Tartó Gazdák Egyesülete, a kistérség ez irányú tevékenységét pedig a Hargita Megyei Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Igazgatóság támogatja.

Daczó Dénes

Csíki Hírlap

A megbízható és bármilyen helyzetben, bármilyen problémában a segítőkész emberek kategóriájába sorolnám. Halkszavú teremtés, de mint viccesen megjegyzi, bizony fel tudja emelni a hangját, ha kell. Nem hiszem, hogy sokszor szüksége van erre. Csedő Zsófia (képünkön) huszonévesen került vezetői tisztség­be, 2005-től a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Szereti munkáját, szereti az embereket, szeret segíteni. „Semmi sincs véletlenül, minden valamiért történik” – hiszi és vallja. A Hölgysarok olvasóinak munkájáról, életéről, elképzeléseiről mesél.
– Otthon, Csíkbánkfalván végeztem el általános iskolai tanulmányaimat, majd a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumba való sikertelen felvételit követően Csíkszentmártonban, az akkor még Mezőgazdasági Szakközépiskola biológia-kémia szakán végeztem. Már ekkor tudtam, hogy minden valamiért történik, mert a későbbiekben ez irányban fejlesztettem tovább magam. Gödöllőn – távoktatásban – a Szent István Egyetem agrárközgazdaságtan szakán végeztem, majd négy hónapot Svájcban voltam mezőgazdasági gyakorlaton, ehhez is kellett a mezőgazdasági végzettség. Mindezek jó élettapasztalatnak bizonyultak, ugyanakkor bizonyítékai annak, hogy semmi sincs véletlenül.
– Merőben más szakterületen dolgozik, hiszen jelenleg a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóságot vezeti...
– Jelenlegi munkámban is hasznát veszem szakképzettségemnek, eddigi tapasztalataimnak. Az egyetemen nagyon kedveltem a regionális- és vidékfejlesztéssel foglalkozó tantárgyakat, államvizsga dolgozatom témájául is ezt választottam. Most, hogy az ifjúsággal foglalkozom, munkám a vidékfejlesztésre is kiterjed, ugyanis az igazgatósághoz tartoznak például a táborok is. Úgy érzem, eddig sikerült egyeztetni a dolgokat, a munkámban felhasználni a végzettségemet, hasznosíthattam tudásomat.
– Évekkel ezelőtt, amikor megismertem, alelnökként tevékenykedett egy ifjúsági szervezetben. Miért érezte fontosnak a közösségi életben való aktív szerepvállalást?
– Csíkszentgyörgyön 2000-ig nem volt aktív közösségi élet. Néhány fiatal ekkor hozta létre a Gátkötők Ifjúsági Egyesületet, csatlakoztam hozzájuk, terveket szőttünk és számomra egyre vonzóbb, fontosabb lett ez is. Sokat dolgoztunk, ennek eredményei is voltak, és mindenkiben erősödött a közösséghez való tartozás érzése. Nem csak a bulikról szólt a szervezetben való tevékenység, hanem arról is, hogy találkozzunk, beszélgessünk.
Egyébként ez rajtam is sokat segített, hiszen visszahúzódó természetű voltam, nem szerettem a középpontban lenni, de amikor egy nagyobb csoport előtt muszáj volt felszólalni, akkor azt meg kellett tenni. Aki ezt átélte, tudja, hogy legalábbis az elején, nem könnyű.
– Gödöllői, svájci tartózkodása alatt nem fordult meg a fejében az, hogy nem tér vissza?
– Fontos volt a hazatérés. Magyarországon olyan élményben is volt részem, ami megerősített abban, hogy én igenis haza kell jöjjek, az nem az én világom. Egyébként lokálpatrióta vagyok, szeretem az itteni embereket, a környezetet. Amíg távol voltam az otthonomtól, egyre jobban megerősödtem abbeli hitemben, hogy itthon is lehet tenni. Sokat vívódtam magammal Svájcban, hiszen itthon is ugyanolyan a táj mint ott, megvannak az adottságaink, mi miért nem tudjuk a lehetőségeket kiaknázni. Ez kicsit bántott, és ezért éreztem úgy, hogy segíteni lehetne, kellene a helyzeten. A változás, sajnos, még mindig várat magára, de én bízom abban, hogy egyre több olyan fiatal van, aki tenni akar azért, hogy ne csak ő éljen jól, hanem környezetének is jó legyen. Az apró lépések politikája nem mindig a legjobb megoldás, de ha egyszerre nem lehet eredményes lenni, muszáj apró lépéseket tenni ennek érdekében.
– Hogyan vezetett az út a most betöltött tisztségig?
– Miután gödöllői tanulmányaimat befejeztem, a csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskolában tanítottam német nyelvet, majd a közbirtokosságnál dolgoztam. Mindezek mellett intenzíven tevékenykedtem az ifjúsági szervezetnél. Anélkül, hogy hangoztatni kellett volna, voltak, akik felfigyeltek munkámra, és 2005 októberében kaptam a felkérést, hogy töltsem be az igazgatói tisztséget.
– Könnyű döntés volt?
– Mondhatni igen, hiszen már azon gondolkodtam, jó lenne szakmailag tovább fej­lőd­ni. Jó időben jött tehát a felkérés, belevágtam. Viszont soha nem volt szándékomban vezető pozíciót betölteni. Nem ültem le, hogy na, most megtervezem a karrierem, hanem mindig arra törekedtem, hogy az éppen aktuális megbízatást a lehető legjobban teljesítsem, próbáljak eredményeket elérni. Szerintem ez a lényege az életnek: fontos, hogy jól éljünk, de kell legyenek olyan eredmények, amelyek a közösség hasznát is szolgálják.
– Nehéz volt az elmúlt három év?
– Nem volt könnyű 28 évesen ilyen felelősséget vállalni, de úgy érzem, megérte, az eredmények önmagukért beszélnek. Nem volt könnyű, amikor átvettem a tizenhat hektáros homoródi tábort a negyvenhárom lerobbant villával, tisztázatlan jogi helyzettel. Sokat dolgoztunk a tulajdonjogok tisztázásán. Homoródon tizenöt villa már újra jogos tulajdonosa birtokában van, és a sorozat folyatódik, de van olyan villa is, amit felújítottunk. Erre a nehézségre nem számítottam, de nem keseredtem el, hiszen vallom, kevés az olyan probléma, amire nincs megoldás. Nehézséget okozott az is, hogy az első időszakban láttam a vidéki ifjúságot, a városit viszont nem. Most már úgy érzem, ebben is van előrelépés, hiszen a Csíki Diáktanácsok működésével beindult az összefogottabb városi ifjúsági élet.
Mindamellett, hogy fiatal nő, még intézményt is vezet. Ez okoz nehézséget?
– Nem nehéz, de ehhez nekem és környezetemnek is hozzá kellett szokni. Alkalmazottból vezetővé válni sem könnyű feladat, hiszen ezen utóbbi státusban meg kell szokni azt, hogy nem kell minden munkát elvégezni. Le kell osztani a feladatokat, de vannak feladatok, amelyek mellé mindenkinek teljes erőbedobással kell odaállnia. Egyébként voltak negatív tapasztalataim is, hiszen egy adott pillanatban „halmozottan hátrányos” helyzetet jelentett, hogy nő vagyok és ifjúsággal foglalkozom. Volt néhány olyan üzletfelünk, aki úgy kezelt, hogy fiatal vagyok, nő, és lehet, nem tudom a dolgokat. Lehet, igaza volt egy bizonyos szintig, de ha az ember valamit nem tud, utánanéz. Lehet, nem voltam jártas a gazdasági ügyekben, de utánanéztem. Néhány tárgyalás után már éreztem is, az illető tárgyalópartner rájött, azért mert férfi és jobban témában van, mindent nem engedhet meg magának. Vannak határok, amelyeket nem lehet átlépni. Úgy érzem, többnyire sikerült ezeket a helyzeteket kezelni.
– Beszélgetésünk elején említette, hogy eléggé pörög az élet az igazgatóságon. Hogyan zajlik egy napja, a munka mellett mennyi idő jut magánéletre?
– Általában kilenc órára jövök, este hat-hét óráig programom van. Sajtószemle, levelek, átiratok átnézése, feladatok megbeszélése, megoldása, fiatalokkal, önkéntesekkel, partnerszervezetekkel, ifjúsági szervezetekkel való kapcsolattartás – röviden összefoglalva ez a munkám. Bevallom őszintén, magánéletre kevés idő jut, sajnos, ez az, amit elhanyagoltam az utóbbi időben. Ha szabadidőm van, akkor olvasok, találkozom a barátaimmal, ezt nem hanyagoltam el, ez fontos. Tavaly januártól albérletben lakom Csíkszeredában, de középtávú terveim közé tartozik, hogy visszaköltözöm falura. Ott jobban szeretem, közvetlenebb az emberekkel való kapcsolat – ez hiányzik.
– Családalapítás megfordult a fejében?
– Ez pillanatnyilag a ne firtassuk témába tartozik. Tudom, hogy kell egy társ, remélem, a gondviselésnek erre is gondja lesz, ha már nekem ennyire nincs. Sajnos, ez azért alakult így, mert a munkám mellett a magánéletemet kicsit háttérbe szorítottam. Mindezek ellenére most például jobban ki vagyok békülve magammal, mint hú­sz­évesen, amikor nem tudtam, mihez is kezdjek. Most stabilabban érzem magam, kiegyensúlyozottabb vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, elégedett vagyok, szeretem a munkám, és ez a jó.

D. Balázs Ildikó
Csíki Hírlap

       Nem sokkal Márton Ferenc festőművész halála után Kardos Árpád, egykori csíksomlyói diák cikkezett róla a Csíki Lapokban. A cikk írójának visszaemlékezését idézzük: „Az ifjúsági könyvtárban volt egy régi, kopott könyv, Történelmi arcképcsarnok ez volt a címe. Képben és írásban dúsan sorakoztak benne történelmünk nagyjai. Ezt a könyvet forgatta a legtöbbet, egész tanévben nála volt. Különösen Árpád és a vezérek, fejedelmek marcona képeiben tudott hosszasan elgyönyörködni (...). A következő évben Pesten volt már. Más lett a szomszédom, aztán én is elkerültem Csíkországból. Csak akkor hallottam róla, mikor szárnyra kapta nevét a hír. Hogy a művésszé érésben, a tehetség kiteljesedésében mennyi része van a gyermekkori benyomásoknak, a Mindenható tudja pontosan lemérni. A lélek, tehetség és élet titokzatos keveredésének arányszáma belehull a sikerbe, s ki más mondhatná meg, hogy a művész akár terhelésként, akár szárnyaló lendítésül a gyermekmúltból mit szűr át a maga csodálatos zsenijén. Csak azt tudom, hogy mikor Márton Feri halhatatlan székely képeit: a Gátkötőket, az Erdőirtást megláttam, belepte szívemet a gyémántos harmat, s a lelkemben muzsikálni kezdett Csíksomlyó, a szeminárium, a szilencium és egy villogó szemű szürkeharisnyás csíkszentgyörgyi diák, akinek a Történelmi arcképcsarnok nagy erejű vitézei, fejedelmei ültek először modellt.”
    1912 végén jelent meg Zsögön Zoltán tanár Régi versek című könyve, melyet Márton Ferenc művészi rajzai díszítenek, a legkedvesebb karácsonyi és újévi ajándék volt. 1913-ban Márton Ferenc ezer-ezer koronáért megfestette Becze Antal alispán arcképét a megye, T. Nagy Imre arcképét pedig a Gazdasági Egyesület részére. Mindkét műve kitűnően sikerült, és akik látták, a legnagyobb elismeréssel szóltak róla. Sajnos, a két nagy értékű kép további nyolc arcképpel együtt (Mikó Antal, Mikó Bálint, Lázár Dénes főispánok, Mihály Gergely, aki 52 esztendőt töltött Csík vármegye közérdekeinek szolgálatában, Rákóczi Ferenc, I. Ferenc József, Kossuth Lajos és Deák Ferenc) 1916 őszén megsemmisült.
    1916 elején 1250 darab kétkoronás sorsjegyet bocsátottak ki, melynek bevételét a csíki hadiárvák javára fordították.
 A sorsjegyhúzásra az év február 15-én került sor a vármegyeháza kisebb tanácstermében, nagyszámú közönség mellett. Az urnából a kis Bodor Etuska kihúzta az 1101-es számot. A hazafias, jótékony célra Márton Ferenc festőművész által felajánlott Erdőirtás Csíkországban című nagy és értékes olajfestményt Lukács József gyergyószárhegyi MÁV-állomásfőnök nyerte meg. Márton Ferenc felesége Neszcsák Erzsébet volt, fia pedig Zakariás. Csíkszentgyörgyön elbontották Márton Ferenc magasfedelű zsindelyes szülőházát, helyére egy négyablakos kőházat építettek. A kéményen van feltüntetve az építés éve – EP 1891. A ház mellett áll egy régi, 394-es számú székely kapu, melyen ANDRÁS ALOZI ÉS NEJE GÁL ROZÁLIA felirat és az 1868-as évszám olvasható. Nincs meg az apja malma, ahol valamikor cölöpöt vertek a helybeliek. Hiányzik az egyszerű márványtábla, mely szülőföldjén kegyelettel hirdetné, hogy itt született Márton Ferenc, a híres székely festő és szobrász.

Erőss Vilmos

Csíki Hírlap

    Márton Ferenc grafikus és festőművész 1884. december 15-én született Csíkszentgyörgyön. Apja Márton Zakariás, édesanyja András Borbála, hét gyermek közül a legnagyobb Márton Ferenc volt. Szülei Csíksomlyóra adták tanulni, ahol már kisdiák korában feltűnt rajztehetségével.
    A két utolsó évet Kézdivásárhelyen végezte, ott érettségizett. 1903-ban a budapesti rajztanárképző főiskolán a felvételi vizsgán 120 jelentkező közül az elsők egyike volt. Székely Bertalan és Hegedűs
   László is tanította. A rajztanárképző elvégzésében Csík vármegye évi 300 korona tanulmányi ösztöndíjjal segítette. Elsőnek is végzett. 1908-ban harmadik díjat nyert egy londoni plakátpályázaton. Neve elsősorban az Érdekes Újságban megjelent illusztrációival vált ismertté. A Magyarság című napilapnál portrérajzoló, majd a két világháború között az Új Magyarság című lap munkatársa.
    1912-ben tette közszemlére a városligeti Műcsarnokban a Csíki székely gátkötők című festményét. A következő évben Münchenben rendezett nemzetközi képkiállításon több magyar festőművész részt vett. A helyi lap Márton Ferenc Csíki székely gátkötők című munkásképét a kiállítás legbecsesebb darabjának titulálta, és a legnagyobb dicsérettel emlékezett meg a műről. Abban az évben Budapesten mutatta be a gátkötőknél méretében sokkal nagyobb vásznát, az Erdőirtás Csíkországban című festményét (fotó). Az első világháború idején az olasz, a szerb és az orosz harctéren működött mint hadi festő, mintegy háromezer rajzot és képet készített a harctéren. Több festményével jelent meg tárlaton, de nem tudta őket eladni. Ezért kényszerből rajzolt, díszített, illusztrált regényeket és lapokat, festett kisebb műveket, freskókat, templomokat, számos köz- és magánépület díszítését vállalta.
    A gyöngyösi templomban két freskót festett. A szegedi Fogadalmi templom bejárata feletti két apostol mozaikja a magyar egyházművészet páratlan értéke. Később ő készítette a főoltár fölé, a kupola mennyezetére a nagyszerű mozaiktervet. Élete utolsó éveiben a festőművészet terén elért sikerei után tért át a szobrászatra. Alkotásai: a rákoskeresztúri hősi emlék, a ditrói Siklódy Lőrinc szobrászművésszel együtt a kecskeméti temetőben található Katona József-síremlék és a budapesti első népfelkelő honvéd emlékműve.
    A művész utolsó szobrát egyedül tervezte és készítette el, ez a debreceni honvéd bronzszobra. 1940. június 8-án Budapesten halt meg, a Kerepesi temetőben tartott temetésén mintegy ezerötszázan jelentek meg. Múlt héten, a temető 41/1-es számú parcellájában, sajnos, nem találtam meg a sírkövét. A kutatást folytatjuk.

Erőss Vilmos
Csíki Hírlap

    Nehéz lenne összeszámlálni, hányan tértek be sajgó végtagokkal, vállal vagy derékkal Vargyas Béla portájára. A csíkszentgyörgyi férfi nem csupán az emberekkel „ tesz csodát”, masszírozásával sok állatot is megmentett már a pusztulástól. Nem min­dennapi élettörténetét ismerhettük meg, amint arról kérdeztük, honnan e képesség.
    Többnyire hétvégén keresik fel az 1939-ben született Vargyas Bélát a fájdalommal küszködők. Híre nem csak a Csíki-medencét járta be, Bukaresttől Németországig jártak már hozzá, hogy erős kezével, tiszta tekintetével gyógyulást hozzon. Kérésemre elmeséli, milyen balesetek érték, szó szerint is idézem azt, amelynek nyomán rákényszerült, hogy saját maga találjon gyógyulást bénult karjára. „Java részét anyámtól tanultam – kezdi a mesélést Béla bácsi –, a többit az én testemen. Úgy össze vagyok törve, mint a mák. Hol a fa tört össze, hol a lovak üttek el, de reám szakadt négy méterről a füveny-bánya is. A csontomat az erdőben törtem össze 17 évesen. Hatalmas hó volt, a szán megrakva szénával, nem mozdult, még amikor négy ökröt fogtak eléje, akkor sem. Mondtam édesapámnak, hányja a havat, én meg hajtom a lovakat, kiszöktetem, hogy jól megfutamodjanak. Ő kiszedte a havat a szán alól is, elejükbe állottam, és ahogy megmozdítottam a rudat, a lovak nekiszöktek, megindultunk, de hát leszabadulni nem tudtam a hó miatt. A lovak vágták, mint a vadőz, mikor szökik a nagy hóban. Egy bükkfigót lenyomott a hó, s úgy néztem, hogy mikor odáig érünk, azt elkapom, s kimaradok. De a kezem leszökött mellette, a vasas szán keresztülibe kapott, a két ló éles sarokkal keresztül rajtam. A hosszú teke maga alatt addig sirített, amíg hátul kimaradtam. Vállaim elfordultak, egyik elé, a másik lement a hátamra. Házi bábaasszonyok és édesanyám visszaszerelték a vállamat, a törött lábamat a kórházban begipszelték, de a csont nem volt a helyére téve. Mikor hazakerültem, itthon egy öreg bábaasszony az ágy bütejinél megállott, s kezdte nézni a lábaimat. Azt mondta, hogy adjanak neki egy vésőt és egy kalapácsot, levágta a gipszet, kibontotta. Édesanyámtól kért a fásládából egy hasáb fát, azt hittem a bokámat akarja vele megtámasztani. De keresztültette a fát, fogta a felemelt lábamat, s szépen elengedte, újratörte a lábamat. Akkor azt mondtam, hogy megütöm, ha el tudok indulni. Ez volt március 17-én, július végére olyan legény lettem, hogy két istáppal az udvaron hátra tudtam menni s vissza. Masszírozgattam eleget, érzékeny volt még sokáig, hiszen teljesen el volt szakadva, úgy, hogy a posztónadrágon kijött a szárcsont. Aztán lassan meggyógyult. Öt évig a kezemet is felkötve hordoztam. Akkor jöttem rá, hogy mivel lehet a bénultat megszabadítani. Az erdőben elkapott egy hatalmas jeges eső, elázott a ruha rajtam, megsárosodtam – a fészeg ember nem kíméli a ruhát, mint az ép. Este galuskatésztát akartam siríteni, s ahogy a tálat magamhoz fogtam, hát az ujjam begyében érzés van... Másnap visszamentem arra a helyre, s abból a sárból raktam egy zsákba, az ágyam mellé tettem, s belétemettem a jobb kezemet teljesen. Reggelre annyira meghúzta, hogy a másik ujjamban is érzés volt. Addig húzogattam visszafelé, amíg a vérkeringést vissza tudtam szerelni. Most is három ujjam dolgozik.” Azóta több bénulton alkalmazta már ezt a gyógymódot. „Ilyenkor a teljes testet kell masszírozni, háromszorival már meg lehet tudni, hogy lábra kerül, megy vagy nem. Itt morzsabubától kezdve mindenki megfordult. Egy-két hónapos korban fürdetéskor szokták észrevenni, hogy a fél oldala nem mozog, keze-lába ficamot kap. Aztán én segítek rajtuk... Amire egyszer az ujjam reaakadt, azt helyreszerelem, annak kell menjen, ha Isten is akarja. Az emberek váll-, gerinc-, boka-, könyök-, nyakcsigolya-problémákkal jönnek. Mihelyt az ujjam hozzáért, azonnal látom, hogy törés van-e. Pajzsmirigyeseket is kezeltem, az inakat fel kell mozgatni, hogy a vérkeringés induljon be. A rövidlátásnak a jele, hogy a szemfeneken meszesedés van, gyógyszerrel próbálják, de az ujjaimmal könnyebben megszabadítom. Házi olajjal masszírozok, mert a zsír sokba kerül, akkor disznót ötöt kellene megöljek, hogy annyi zsír legyen, amit a népre reakenjek” – mondja Béla bácsi, aki valamikor rengeteg állatot is meggyógyított. „Itt sokan akartak tanulni, de ha kézérzés nincs, nem megy – és már meséli is a példákat, hogy milyen „balesetek” történhetnek. Jelenleg unokája próbálja ellesni ezt az értékes „tudást”, muszáj neki – jegyzi meg tréfásan, hiszen őt magát is gyakran meg kell „gyúrni”.

Székely Judith

Csíki Hírlap

    A Szivárvány táncegyüttes vezetője, Antal Zsófia, május 12-én este 6 órától társasági táncot tanít a csíkbánkfalvi kultúrotthonban. Bánkfalva Közbirtokosságának köszönhetően kellemes, rendezett körülmények várják mindazokat, akik szeretnének társasági táncokat tanulni. Iratkozni György Mónikánál lehet, aki eddig is lelkesen végezte a táncoktatással kapcsolatos szervezési feladatokat.

Csedő Zsófia