A megbízható és bármilyen helyzetben, bármilyen problémában a segítőkész emberek kategóriájába sorolnám. Halkszavú teremtés, de mint viccesen megjegyzi, bizony fel tudja emelni a hangját, ha kell. Nem hiszem, hogy sokszor szüksége van erre. Csedő Zsófia (képünkön) huszonévesen került vezetői tisztségbe, 2005-től a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője. Szereti munkáját, szereti az embereket, szeret segíteni. „Semmi sincs véletlenül, minden valamiért történik” – hiszi és vallja. A Hölgysarok olvasóinak munkájáról, életéről, elképzeléseiről mesél.
– Otthon, Csíkbánkfalván végeztem el általános iskolai tanulmányaimat, majd a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumba való sikertelen felvételit követően Csíkszentmártonban, az akkor még Mezőgazdasági Szakközépiskola biológia-kémia szakán végeztem. Már ekkor tudtam, hogy minden valamiért történik, mert a későbbiekben ez irányban fejlesztettem tovább magam. Gödöllőn – távoktatásban – a Szent István Egyetem agrárközgazdaságtan szakán végeztem, majd négy hónapot Svájcban voltam mezőgazdasági gyakorlaton, ehhez is kellett a mezőgazdasági végzettség. Mindezek jó élettapasztalatnak bizonyultak, ugyanakkor bizonyítékai annak, hogy semmi sincs véletlenül.
– Merőben más szakterületen dolgozik, hiszen jelenleg a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóságot vezeti...
– Jelenlegi munkámban is hasznát veszem szakképzettségemnek, eddigi tapasztalataimnak. Az egyetemen nagyon kedveltem a regionális- és vidékfejlesztéssel foglalkozó tantárgyakat, államvizsga dolgozatom témájául is ezt választottam. Most, hogy az ifjúsággal foglalkozom, munkám a vidékfejlesztésre is kiterjed, ugyanis az igazgatósághoz tartoznak például a táborok is. Úgy érzem, eddig sikerült egyeztetni a dolgokat, a munkámban felhasználni a végzettségemet, hasznosíthattam tudásomat.
– Évekkel ezelőtt, amikor megismertem, alelnökként tevékenykedett egy ifjúsági szervezetben. Miért érezte fontosnak a közösségi életben való aktív szerepvállalást?
– Csíkszentgyörgyön 2000-ig nem volt aktív közösségi élet. Néhány fiatal ekkor hozta létre a Gátkötők Ifjúsági Egyesületet, csatlakoztam hozzájuk, terveket szőttünk és számomra egyre vonzóbb, fontosabb lett ez is. Sokat dolgoztunk, ennek eredményei is voltak, és mindenkiben erősödött a közösséghez való tartozás érzése. Nem csak a bulikról szólt a szervezetben való tevékenység, hanem arról is, hogy találkozzunk, beszélgessünk.
Egyébként ez rajtam is sokat segített, hiszen visszahúzódó természetű voltam, nem szerettem a középpontban lenni, de amikor egy nagyobb csoport előtt muszáj volt felszólalni, akkor azt meg kellett tenni. Aki ezt átélte, tudja, hogy legalábbis az elején, nem könnyű.
– Gödöllői, svájci tartózkodása alatt nem fordult meg a fejében az, hogy nem tér vissza?
– Fontos volt a hazatérés. Magyarországon olyan élményben is volt részem, ami megerősített abban, hogy én igenis haza kell jöjjek, az nem az én világom. Egyébként lokálpatrióta vagyok, szeretem az itteni embereket, a környezetet. Amíg távol voltam az otthonomtól, egyre jobban megerősödtem abbeli hitemben, hogy itthon is lehet tenni. Sokat vívódtam magammal Svájcban, hiszen itthon is ugyanolyan a táj mint ott, megvannak az adottságaink, mi miért nem tudjuk a lehetőségeket kiaknázni. Ez kicsit bántott, és ezért éreztem úgy, hogy segíteni lehetne, kellene a helyzeten. A változás, sajnos, még mindig várat magára, de én bízom abban, hogy egyre több olyan fiatal van, aki tenni akar azért, hogy ne csak ő éljen jól, hanem környezetének is jó legyen. Az apró lépések politikája nem mindig a legjobb megoldás, de ha egyszerre nem lehet eredményes lenni, muszáj apró lépéseket tenni ennek érdekében.
– Hogyan vezetett az út a most betöltött tisztségig?
– Miután gödöllői tanulmányaimat befejeztem, a csíkbánkfalvi Márton Ferenc Általános Iskolában tanítottam német nyelvet, majd a közbirtokosságnál dolgoztam. Mindezek mellett intenzíven tevékenykedtem az ifjúsági szervezetnél. Anélkül, hogy hangoztatni kellett volna, voltak, akik felfigyeltek munkámra, és 2005 októberében kaptam a felkérést, hogy töltsem be az igazgatói tisztséget.
– Könnyű döntés volt?
– Mondhatni igen, hiszen már azon gondolkodtam, jó lenne szakmailag tovább fejlődni. Jó időben jött tehát a felkérés, belevágtam. Viszont soha nem volt szándékomban vezető pozíciót betölteni. Nem ültem le, hogy na, most megtervezem a karrierem, hanem mindig arra törekedtem, hogy az éppen aktuális megbízatást a lehető legjobban teljesítsem, próbáljak eredményeket elérni. Szerintem ez a lényege az életnek: fontos, hogy jól éljünk, de kell legyenek olyan eredmények, amelyek a közösség hasznát is szolgálják.
– Nehéz volt az elmúlt három év?
– Nem volt könnyű 28 évesen ilyen felelősséget vállalni, de úgy érzem, megérte, az eredmények önmagukért beszélnek. Nem volt könnyű, amikor átvettem a tizenhat hektáros homoródi tábort a negyvenhárom lerobbant villával, tisztázatlan jogi helyzettel. Sokat dolgoztunk a tulajdonjogok tisztázásán. Homoródon tizenöt villa már újra jogos tulajdonosa birtokában van, és a sorozat folyatódik, de van olyan villa is, amit felújítottunk. Erre a nehézségre nem számítottam, de nem keseredtem el, hiszen vallom, kevés az olyan probléma, amire nincs megoldás. Nehézséget okozott az is, hogy az első időszakban láttam a vidéki ifjúságot, a városit viszont nem. Most már úgy érzem, ebben is van előrelépés, hiszen a Csíki Diáktanácsok működésével beindult az összefogottabb városi ifjúsági élet.
Mindamellett, hogy fiatal nő, még intézményt is vezet. Ez okoz nehézséget?
– Nem nehéz, de ehhez nekem és környezetemnek is hozzá kellett szokni. Alkalmazottból vezetővé válni sem könnyű feladat, hiszen ezen utóbbi státusban meg kell szokni azt, hogy nem kell minden munkát elvégezni. Le kell osztani a feladatokat, de vannak feladatok, amelyek mellé mindenkinek teljes erőbedobással kell odaállnia. Egyébként voltak negatív tapasztalataim is, hiszen egy adott pillanatban „halmozottan hátrányos” helyzetet jelentett, hogy nő vagyok és ifjúsággal foglalkozom. Volt néhány olyan üzletfelünk, aki úgy kezelt, hogy fiatal vagyok, nő, és lehet, nem tudom a dolgokat. Lehet, igaza volt egy bizonyos szintig, de ha az ember valamit nem tud, utánanéz. Lehet, nem voltam jártas a gazdasági ügyekben, de utánanéztem. Néhány tárgyalás után már éreztem is, az illető tárgyalópartner rájött, azért mert férfi és jobban témában van, mindent nem engedhet meg magának. Vannak határok, amelyeket nem lehet átlépni. Úgy érzem, többnyire sikerült ezeket a helyzeteket kezelni.
– Beszélgetésünk elején említette, hogy eléggé pörög az élet az igazgatóságon. Hogyan zajlik egy napja, a munka mellett mennyi idő jut magánéletre?
– Általában kilenc órára jövök, este hat-hét óráig programom van. Sajtószemle, levelek, átiratok átnézése, feladatok megbeszélése, megoldása, fiatalokkal, önkéntesekkel, partnerszervezetekkel, ifjúsági szervezetekkel való kapcsolattartás – röviden összefoglalva ez a munkám. Bevallom őszintén, magánéletre kevés idő jut, sajnos, ez az, amit elhanyagoltam az utóbbi időben. Ha szabadidőm van, akkor olvasok, találkozom a barátaimmal, ezt nem hanyagoltam el, ez fontos. Tavaly januártól albérletben lakom Csíkszeredában, de középtávú terveim közé tartozik, hogy visszaköltözöm falura. Ott jobban szeretem, közvetlenebb az emberekkel való kapcsolat – ez hiányzik.
– Családalapítás megfordult a fejében?
– Ez pillanatnyilag a ne firtassuk témába tartozik. Tudom, hogy kell egy társ, remélem, a gondviselésnek erre is gondja lesz, ha már nekem ennyire nincs. Sajnos, ez azért alakult így, mert a munkám mellett a magánéletemet kicsit háttérbe szorítottam. Mindezek ellenére most például jobban ki vagyok békülve magammal, mint húszévesen, amikor nem tudtam, mihez is kezdjek. Most stabilabban érzem magam, kiegyensúlyozottabb vagyok. Jól érzem magam a bőrömben, elégedett vagyok, szeretem a munkám, és ez a jó.
D. Balázs Ildikó
Csíki Hírlap
Új komment