Merj hozzászólni!!!

Ez itt a község szócsöve, kiálts bele Te is...!!! Várjuk témajavaslataidat!

Képek

Új komment

Mit érdemes tudni egy közösségnek a közösségről?

“Egy teljesítményt csak úgy lehet elérni, ha nem a versenytárs legyőzését tűzik ki célul, hanem keresik az együttműködés, a kooperáció új tereit, amivel az erőforrások körét bővíthetik, s ezzel a megújítás formáit is szélesíthetik.” Rechnitzer János

Falunk nagyjai V. - Hiszem, hogy Istent meg lehet látni mindenben

2009.08.05. 08:50 Nyirő Gergő

    Valószínű, hogy a csíkszentgyörgyiek még ma is örömmel és boldogsággal tekintenek vissza arra a júliusi hétvégére, amikor az egyházközség történelmének egyedi pillanataként, a helyi plébániatemplomban szentelték pappá a település szülött­jét, Kasza Lászlót. A szolgálat útjára állt fiatal lelkész­szel az esemény utáni napokban beszélgettünk múltról, jelenről és jövőről.
    „Nagyban hozzájárult ahhoz, aki vagyok, ez a táj, ezek az emberek” – ekképp emlékezett vissza szülőfalujára az újdonsült pap. Mint mondta, gyermekkorában a szülei Csíkszeredában dolgoztak, így főleg a nagyszülők nevelték őt. „Nagyon sokat köszönhetek nagytatámnak, aki a maga egyszerű, jellemes emberképével a mai napig meghatározza az én emberképemet is. Egyszerű parasztember volt, aki reggeltől estig dolgozott a földeken, soha egy rossz szót, egy káromkodást nem hallottam a szájából, viszont minden vasárnap ott volt a templomban, és hogyha tehette, csendesen is imádkozott a családért. És ha az ő tekintetét látom magam előtt, akkor ez azoknak az embereknek az istenképét jelenti, akik a természettel, a földdel, a valósággal találkozva megtapasztalhatták Istent” – vallotta, hozzátéve, sok kalandon ment keresztül akkoriban, azonban a mai napig hálás, hogy hagyták gyereknek, szabadnak lenni. Fiatal korának egy kellemetlen időszakáról is említést tett Kasza László. 14 évesen leesett a fáról, súlyos csípősérülést szenvedve. Három hónapos ágypihenőt írtak elő nekik az orvosok, komoly megpróbáltatást jelentett számára ez az időszak. „Egy szerencsém volt, hogy harmadikos korom óta a könyvek szerelmese voltam. Olvastam ekkor mindent, ponyvaregényt, irodalmat. Ezen hetek alatt fogalmazódott meg bennem, hogy a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnáziumban folytatom tanulmányaimat.”
    A dacos korszaktól az elhivatottság érzéséig
Tulajdonképpen nem is akartam pap lenni – ezzel az igencsak szokatlan mondattal kezdte középiskolai éveiről szóló beszámolóját a lelkész. Mint mondta, viszonylag sötét időszakot élt át az első években, már a templomi ministrálás sem vonzotta őt. „Volt bennem ellenállás az első években az egyházzal szemben, amit végül is dacnak neveznék. Valami hiteleset kerestem. Akkor került kezdő papként az intézménybe Orbán László, akit az iskola spirituálisának neveztek ki. Nagyon türelmes volt velünk, a vele folytatott beszélgetések nagyon mélyen érintettek.” A továbbtanulás számtalan formája felmerült ebben az időszakban, szerette a magyar irodalmat, történelmet, még színi egyetemre is elment volna. „Megváltozott a baráti köröm, majd Orbán László elküldött egy nyári táborba, Háromkútra. Utolsó este volt egy szentségimádás, ott térdeltem gyertyával a kezemben és sírtam, ami évek hosszú során nem fordult elő. Ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy pap szeretnék lenni. Nehéz ezekről beszélni, mert nem lehet megfogalmazni, mit jelent ez a pillanat. Utána is próbáltam visszautasítani az érzést, nagyon harcoltam ellene. Az érettségi után viszont egyszerűen nem volt más út, és jelentkeztem a szemináriumba” – emlékezett vissza a fiatal pap életének meghatározó, sorsdöntő pillanataira, kihangsúlyozva: Berszán László atya is nagy szerepet játszott az útválasztásban.
    A szemináriumból Rómába
A gyulafehérvári Római Katolikus Teológián eltöltött három év után a római, Szent Ignác, illetve az első magyar jezsuita, Szántó Arató István által alapított német-magyar kollégiumban folytathatta négy évig tanulmányait. Elmondása szerint meghatározóak voltak számára a római évek, hiszen a kollégiumban 17 nemzetből származó kollégákkal élt együtt. Maga a sokszínűség vonzotta, amit a különböző kultúrák megismerése biztosított. Tulajdonképpen ott nőtt fel emberileg is, és nagy fontossággal bírt az a jezsuita nevelés, amelyben részesült, mert nemcsak közösségi csoportok építésére tanította meg, hanem lelkivezetésre és több olyan dologra, ami meghatározó egy lelkipásztor életében.
    A papszentelés nagy élménye
„Egy egységes képet látok életemben, mind jó, mind rossz dolgok alakítottak azzá, aki most vagyok. Úgy érzem, szimbolikus jelentőségük is van a dolgoknak” – hangsúlyozta Kasza László. Elmondása szerint először is nagyon szép volt a diakónusszentelése Rómában, hetvenen érkeztek Erdélyből, jó volt együtt ünnepelni a közösséggel. Szimbolikus jelentőségűnek nevezte azt is, hogy a papok évében szentelték fel. „Ennek nagyon mély jelentőséget tulajdonítok” – mondta. Végül pedig az, hogy otthon történhetett meg életének örömteli pillanata, különösen fontos volt számára. „Éreztem, hogy ez nem csak az én ünnepem, hiszen nem magamtól vagyok az, aki vagyok. Legjobban ez a közösség határozta meg az életemet, amely Csíkszentgyörgyön van. Éppen ezért is tartottam fontosnak, hogy itt legyen a szentelés, ha már lehetőség adódott rá. Hiszen más érzés a szülőfalum plébániatemplomának oltára előtt állni. Ott voltam elsőáldozó és kis ministráns, utána teológusként is ott segédkeztem az oltárnál, diakónusként ott kereszteltem meg először valakit. Fehérváron nem tudtam volna így átélni azt az érzést, hogy lelkipásztorként is tartozom valahová” – hangzott el az ifjú pap részéről. Majd azt is elmondta, egyszerűen nem tudná külföldön végezni szolgálatát, mert a lelkekkel szeretne foglalkozni, ő pedig azokat a lelkeket ismeri, akik Erdélyben vannak.
Mint kiderült, Kasza László további két évre visszatér Rómába, ahol egyháztörténelemben fogja továbbképezni magát. Ugyanakkor fontos neki a lelki képzés is, vagyis a spiritualitás. „Érzem, hogy Isten képességet adott nekem arra, hogy egy picit belelássak az emberek lelkébe, és talán ez által tudjak személyre szabottan is jelen lenni nekik. Segíteni abban a keresésben, amiben próbálnak előrelépni. Hiszem azt, hogy Istent meg lehet látni a világban mindenben, az emberekben, közösségekben. Ha ezzel a lelkülettel tudok az emberek közé menni, akkor egyszerűen érzem, hogy szabad vagyok, és nem félek. És ez jó” – fogalmazott befejezésül az egy hónapja felszentelt pap.
Rédai Botond

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://csikszentgyorgy.blog.hu/api/trackback/id/tr11289772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.