Merj hozzászólni!!!

Ez itt a község szócsöve, kiálts bele Te is...!!! Várjuk témajavaslataidat!

Képek

Új komment

Mit érdemes tudni egy közösségnek a közösségről?

“Egy teljesítményt csak úgy lehet elérni, ha nem a versenytárs legyőzését tűzik ki célul, hanem keresik az együttműködés, a kooperáció új tereit, amivel az erőforrások körét bővíthetik, s ezzel a megújítás formáit is szélesíthetik.” Rechnitzer János

Impozáns ravatalozót szenteltünk Csíkszentgyörgyön

2011.01.17. 14:06 Nyirő Gergő

„Adja a Jóisten, hogy minél kevesebbszer kelljen használni!”

„Ezt a helyet az Úr alkotta, mindennél drágább Szentség, szent ez a hely, és sérthetetlen” – énekelte a csíkszentgyörgyi hívek ravatalozószentelésre összegyűlt közössége január 16-án, vasárnap. Mindenki érezte, nagy ünnep van a faluban, végre nálunk is sikerült felépíteni a ravatalozót – látszott ez a sok ember arcán, az ünnepi ruhákon, a püspök jelenléte által, hiszen az eseményhez méltó módon Tamás József püspök szentelte fel és adta áldását az épületre, aki felhívta  a hívek figyelmét az irgalmasság testi és lelki cselekedeteire: „Az előző megköveteli halottaink méltó módon való eltemetését, de ennél is sokkal fontosabb, hogy imádkozzunk értük” – emelte ki a püspök. Prédikációjában kitért a sokakat foglalkoztató kérdésre: szükség vane a ravatalozóra, vagy ismét egy hagyomány tűnik el az EU-s normáknak megfelelő építmény felépítésével. Sok érv-és ellenérv elhangzott, de a püspök atya is arra a következtetésre jutott, hogy szükség van rá, nagyban hozzajárul a halottaink iránti tisztelet megadásához.

Végszóként, jókívánságként elhangzott: nagyon jó, hogy megépült a ravatalozó, de adja a Jóisten, hogy minél kevesebbszer kelljen használni.

A ravatalozó építését nagyrészt a csíkszentgyörgyi és a bánkfalvi közbirtokosságok finanszírozták, és Hargita Megye Tanácsa is hozzájárult községünk lelki életében oly fontos építmény kivitelezéséhez

Az egész faluközösség nevében meg szeretném köszönni Pál Vilmos-Barna plébános fáradhatatlan munkáját közösségünkért, hiszen lelki életünk táplálása mellett kitartóan dolgozik az egyházközség felvirágoztatásáért is.

Isten fizesse, sok erőt, energiát kívánunk neki, és a Szentlélek irányítsa mindennapi munkájában, hogy továbbra is ilyen jól vezesse közösségünket.

Nyírő Ágnes
Csíkszentgyörgy,
2011. január 16.

Szólj hozzá!

Szolgálat a közösségért, a Célért

2010.12.27. 11:02 Nyirő Gergő

Az ember lénye a valahová való tartozás igénye, amit a társadalomtudomány is bebizonyított. Ebből táplálkozhatunk lelki értelemben hétköznapjainkban, erősíthetjük hitünket. Amikor imádságos lélekkel összegyűlünk, Istent hívjuk magunk közé. A rendszeres találkozás pedig az egymás közti szorosabb kapcsolatban is megnyilvánul. A mai gazdasági, társadalmi viszonyok között egyre inkább bebizonyosodni látszik, hogy a közösséghez való tartozás az egyetlen túlélési lehetőségünk.

A közösség fontosságát maga Jézus Krisztus is hangsúlyozta. Megalakította az apostolok közösségét és az Egyházközösséget. Csodálatos hogy annak a közösségnek, amelyet ezelőtt kétezer éve maga a földre szállt Isten alapított, mi magunk is tagjai lehetünk. Ezáltal vagyunk egy közösségben Krisztussal.

A közösséghez való tartozás előnyeit, azt, hogy az ember egy társas lény szükségtelen részletezni, hisz elég megfigyelni az állatvilágot. A bivalycsordából még az állatok királya, az oroszlán sem képes elejteni áldozatot, csak akkor, ha sikerül megosztani a csordát, és kiszakítani belőle egy tagot, aki így már sokkal sebezhetőbb.

Egy jól működő közösségnek a tagjai szolgálnak. Szolgálják embertársaikat és Istenüket. Az Egyházközösségen belül számos kisebb közösség, egylet működik, mint a rózsafüzér társaság, ifisek, egyháztanács, ministránsok, kórus, karizmatikus közösségek, stb. Ebből a megközelítésből az Egyház egy ernyőszervezet, amelynek árnyékában számtalan közösség működik. A cél viszont mindegyikben ugyanaz kell legyen: szolgálni embertársainkat és rajtuk keresztül az Istent!

Hogyan szolgál például egy egyházi kórus? A elsődleges cél az Úr dicsérete kell hogy legyen! A kórus az egész Egyházközösséget szolgálja. Szolgál vasárnapról vasárnapra, minden Szentmisén, minden alkalommal, amikor próbál, és nemcsak. Elég csak elképzelni, milyen lenne a lszentmise orgona, karnagy, kórus nélkül. Persze a legszentebb áldozat, aminek minden szentmisén tanúi vagyunk – hangsúlyozom  a részt venni kifejezést, mert nem elég a sokat használt szentmise hallgatás – még úgyis a legnagyobb csoda, ami velünk, emberekkel történhet. Kórus nélkül is jelen van az oltáriszentségben a  Megváltónk, és mi leborulva Előtte imádhatjuk Őt. Aki viszont énekel, kétszer imádkozik, mondta Szent Ágoston is. Így a kóruson keresztül az egész közösségnek sokkal magasztosabb lehet az együttléte az Úrral.  

A kórus részéről a szolgálat másban is megmutatkozik. A tagok hetente akár többször is találkoznak, próbálnak. De mire? Arra, hogy mikor a legszebb imádságban, a szentmisén részt veszünk, tegyenek autót az Úr felé igyekvő lelkünk alá, hogy ne csak kullogjon az úton, hanem a kórus által énekelt dallamok kocsiján gyorsabban, messzebb, magasabbra, közelebb kerüljünk a Istenhez, hisz ez mindannyiunk célja még akkor is, ha ezt nyíltan nem is merjük bevallani. Ennek érdekében a tagok rendszeresen időt, energiát nem kímélve próbára járnak. A legfontosabb viszont az, hogy amit a próbán közösen átvettek minden vasárnap adják tovább. Eljárni lehetőségeink szerint legalább vasárnaponként a szentmisére a karnagy munkáját segítve, hozzájárulva ahhoz, hogy embertársaink nagyobb alázattal tudjanak leborulni az Oltáriszentség előtt. Az énekesek a kapott tehetségükkel szolgálják a közösséget, rajtuk keresztül pedig az Istent!

Nyírő Gergely

Szólj hozzá!

Egy évtizede szolgálja az Urat a kászoni testvérpáros

2010.06.28. 08:29 Nyirő Gergő

Igazán ritka, hogy egy egyházközségben testvérpárosnak ünneplik pappá szentelési évfordulóját. Kászonaltízen vasárnap ilyen alkalomra gyűltek össze a helybéliek a Krisztus Király plébániatemplomban. Megható köszöntőszavak, gyönyörű szentmise, szívhez szóló szavalatok a kisebbek részéről, illetve virágözön az Urat egy évtizede szolgáló Márton Józsefnek és Istvánnak – zömében ezek voltak a falunapok egyik kiemelkedő eseményének ismérvei.

Kérjétek továbbra is Isten segítségét hivatásotok gyakorlásában – köszöntötte az ünnepelteket a szentmise elején Vass Zoltán-István főesperes. Szavaira Márton József válaszolt: „Úgy érzem, hogy ma a templomban mindenki ünnepel. Nem csak mi, hiszen mindenkinek volt házassági évfordulója, születésnapja, érettségi vagy kortárstalálkozója. Ez alkalomból visszanézünk a múltra, reméljük a jövőt, és örömmel éljük mindezt. Ezért most a szentmise elején arra kérlek, ne csak a mi ünnepünk legyen, hanem a tiétek is, amikor végiggondoljátok házasságotokat, az életeteket, hálát adva Istennek. Mert az igazi ünnep az, amikor találkozik ember az emberrel, és találkozik a templomban Istennel” – fogalmazott a plébános.

Hozzátette, hivatásának elmúlt tíz évében az emberi szeretettel és az isteni kegyelemmel egyaránt találkozott. „Amikor ünnepelünk, ünnepeljen velünk falustárs, barát, hívő közösség” – hangsúlyozta Márton József, akinek testvére, Márton István prédikált a szentmisén. Ennek során többek között kifejtette, Jézus Krisztus nem csak egy szépet mondó, csodákat tevő valaki kell legyen számunkra, hiszen ebben az esetben igencsak rossz úton járunk, amely „nem Isten dicsőítése, hanem önmagunk felmagasztalása felé visz. Jézus Krisztus azonban ennél többet akar tőled, többet akar mindnyájunktól. Személyes kapcsolatot akar tőlünk” – hangsúlyozta az ünnepelt.

Polgármesteri köszöntő és meglepetés

„Nagyon ritka az az egyházközség, ahol két faluszülöttjének egyszerre ünneplik felszentelési évfordulóját” – fogalmazott a mise végén köszöntőjében András Zoltán polgármester. A községvezető kihangsúlyozta, belső érzés, belső indíttatás, amit érezni kell, és úgy lehet csak Isten lelki szolgája lenni. „Volt szerencsém meglátogatni őket állomáshelyükön, és elmondhatom, büszke vagyok, hogy azokon a helyeken kászoni papok szolgálnak” – fejtette ki az elöljáró, aki ajándékként egy-egy festményt adott át az ünnepelteknek. Szintén a köszöntés részeként helyi gyerekek egy csoportja verses összeállítást adott elő, majd következhetett az ismerősök, rokonok, barátok virágözöne.

Fontos hely az életemben

Márton Józsefet 2000. június 25-én, Gyulafehérváron szentelte pappá dr. Jakubinyi György érsek. Papi jelmondata „Elégséges nekem a te kegyelmed, mert az erő a gyengeségben nyilvánul meg” (2Kor 12,9). Jelenleg szórványban szolgál, a Hunyad megyei Brad városban. "Mit jelentene részt venni egy olyan ünnepen, amikor olyan helyre jössz haza, ahol talán szeretnek, ahol mindig hazavárnak, amelyik mindig nagyon fontos az én életemben és érzésvilágomban…" – fogalmazott kérdésünkre a plébános.A hazatérés mindig „hazatérés”

Testvéréhez hasonlóan Márton Istvánt is 2000. június 25-én, Gyulafehérváron szentelte pappá dr. Jakubinyi György érsek. Papi jelmondatának a jezsuita rend jelmondatát választotta: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére”. Jelenleg szintén szórványban, a marosmenti Gödemesterházán teljesít szolgálatot. „A hazatérés pedig mindig, idézőjelbe téve, hazatérés. Mindig ismert arcok, mindig szerető emberek, gyökereink, szüleink, testvéreink várnak itthon. Körülbelül ennyi volt a mai ünnep” – említette a vasárnapi ünnepséggel kapcsolatban portálunknak.

Képgaléria ITT!

Rédai Botond

Szólj hozzá!

Felújítják a csíki régió legrégebbi székely kapuit

2010.06.03. 12:11 Nyirő Gergő

A napokban kezdték el Csíkszépvíz 1799-ben készült székely kapujának a felújítását, a héten pedig Csíkszentgyörgyön is nekifognak a restaurálásnak. A műveletet a Kőlik Kulturális Egyesület és Hargita Megye Tanácsa támogatja – tudtuk meg az utóbbi intézménytől kapott sajtóközleményből.
Mint kiderült, Szépvízen a Templom utcában található, 1799-ben készült, Székelyföld második legöregebb kapuján kívül a közelében található régi csengettyűt is felújítják.

Csíkszentgyörgyön hasonló sorsa jut további három kapu, köztük az 1775-ös, Székelyföld, és talán a Világ legrégibb, eredeti helyén álló székely kapuja. Ugyanilyen műveletre további csíki falvakban is lehet számítani, ugyanakkor idén gyergyói porták is sorra kerülnek.

Megtudtuk, a restaurálások a Székelykapu-program révén válhatnak lehetővé, amelyet a Kőlik Kulturális Egyesület és Hargita Megye Tanácsa bonyolít le. Tavaly például öt udvarhelyszéki kaput újítottak fel ennek keretében.

A sajtóközleményben leírják, a program során nem csak a műemlék kapuk restaurálását teszik lehetővé. Amelyik nem számít műemléknek, az is részesülhet támogatásban, hiszen a székely kapuk Székelyföld kulturális örökségének részét képezik, hozzátartoznak a települések építészeti arculatához, népi építészeti együttesnek, épített örökségének tekintendők, s bár magántulajdonban vannak, közösségi értéket képviselnek. Megőrzésük csak úgy lehetséges, ha a kapuvédelmet közösségi érdekké tesszük.

Rédai Botond

1 komment

Csaba testvér: Szólásnak vagyon ideje – a jókról!

2010.04.05. 12:34 Nyirő Gergő

Húsvét másodnapja van! Nagy belső indítást érzek, hogy elmenjek én is locsolni. Hatalmas vödör hideg vízzel szembe önteni azokat akik alszanak. 2010 tavaszán leginkább azokat szeretném meglocsolni, hideg ébresztő vízzel, kiket nagy nagy szeretettel éveken keresztül egy egy lelkiismeretes pap, szerzetes mindent félretéve nevelt, oktatott, hittan órákon, vagy kollégiumokban, iskolapadokban...

Ébresztő hajdani hittanosok, egyházi intézmények növendékei! Néhány szomorú papról – el nem ítélhető módon – a felháborodás lerántotta a hallgatás fátylát. Jól tette. De ti, mi, akik oly sok lelkiismeretes nagyszerű, szent életű papot, szerzetest ismertek, miért hallgattok? Igen, kell beszélni arról az 1 százalékról, akik felelőtlenül bemocskolták a bennük bízó gyermekeket, de kell beszélni a döntő többségről is! Azokról a lelkipásztorról akik, hihetetlen jósággal, szeretettel hajoltak le hozzánk.

Nagyon sok papot ismerek, de ismerőseim közül hozzám, mint hajdani gyermekhez egyetlen egy sem közeledett bűnös vággyal. Mindazt, amit értéknek tartok magamban annak nagy részét olyan nemes lelkű papoktól kaptam, mint Bálint Lajos püspök úr, ki tegnap hunyt el. Róla, és még nagyon sok szentéletű papról, szerzetesről csak jót, szépet tudok mondani. Hat év teológia alatt hozzám – de tudtommal társaimhoz sem – soha senki ferde hajlammal nem közeledett. A fehérvári szeminárium számomra tényleg a megtestesült bölcsesség otthona volt, és mindig nagy-nagy szeretettel tisztelettel gondolok vissza az ottani tanáraimra, elöljáróimra, püspökeimre. Paptanáraink a tanulmányaikért, önfeláldozó munkájukért a kommunista rendszertől sem elismerést, sem segítséget nem kaptak, és mégis vállalva az oktatás a nevelés nagyon nehéz munkáját, hihetetlen tisztességgel helyt álltak, számomra, de hiszem, hogy kispap társaim számára is mindenben példaképek voltak.

Húsvét másodnapján ébredjünk fel, mert a hallgatásunkkal önmagunkra is árnyékot vetítünk. A kívülállók csak a szennyről hallva, könnyen általánosítanak, és azt hihetik, hogy az egyházi intézmények a bűnnek, a szennynek az otthonai. Bennünket az igazság melyet ismerünk, megtapasztaltunk, kötelez! Biztatlak, hogy egy-egy kedves paptanárunkról, szerzetes nevelőnkről mi is „rántsuk le a fátylat” és írjuk le, fogalmazzuk meg egy-egy levélben, beszámolóban azt a sok jót, szépet, mit általuk kaptunk a Jóistentől. Töltsük meg a sajtót, a világhálót olyan Istennek szentelt személyek életrajzával, cselekedeteivel, akikre csak büszkeséggel tudunk gondolni. Ne hagyjuk, hogy néhány, részben még nem is ellenőrzött féligazság, bemocskolja azt az intézményrendszert, azokat a személyeket, akik számunkra nagylelkűen otthont adtak, lelki szellemi születésünkhöz hozzájárultak..

Húsvét másodnapján friss hideg vízzel mindenkinek jó locsolást kívánok!

Szeretettel, Csaba t.

Szólj hozzá!

A hibákból tanulni kell

2010.03.26. 21:14 Nyirő Gergő

Zúg a méhkas Csíkszent györgyön, jó pár napja nem csitul a hangja. A bánkfalvi leválás ügyében kiírt népszavazás kapcsán megtörtént az, amitol egyesek tartottak, mások számítottak rá, ismét mások pedig reménykedtek a bekövetkezett végkifejletben. Az eredmény és az utóhangok ismeretében elmondható, a legnagyobb vesztese a történetnek maga a község lakossága. Ugyanis sokan nem ismerték fel a település életében akár történelminek mondható pillanat fontosságát, így távolmaradásukkal és passzivitásukkal a méregfogát ültették el a közösségben. Noha a meg nem jelenés is a véleménynyilvánítás egyik formája egy ilyen referendumon, megkockáztatom kijelenteni, hogy Csíkszentgyörgyön nem ezért nem mentek szavazni az  emberek. Inkább a tájékozatlanság áldozatai voltak, na meg az érdektelenség vezérelte oket. Ki a hibás ezért? Mindenki és senki...

A népszavazás elotti hetekben egyszeruen hiányzott az igazi társadalmi párbeszéd. Az emberek, kevés kivétellel, nem értették meg és nem fogták fel egyértelmuen, mi a tétje a referendumnak, az esetleges leválásnak, illetve hogy mik lehetnek a következményei, ha meghiúsul vagy netán sikeres lesz a folyamat. Lehet most hibáztatni bárkit a megbukott kezdeményezésért, lehet vitatkozni, kapuk sarkában vádaskodni, acsarkodni. Ám akik ezt teszik, ne feledjék: a felelosség mindnyájukat terheli a kialakult helyzetért. Egyrészt a kezdeményezoket, mert nem tudtak átlátható, egyértelmu és meggyozo kampányt folytatni. Másrészt a referendumot kivitelezoket, mert nem biztosítottak helyet és alkalmat a párbeszédnek, nem is szorgalmazták azt, így passzivitásukkal még inkább a „rontás” felé hajtották a lakosságot. Immár nincs más választás, közösen kell feloldani a hangulatot, kihúzni a pár hét alatt mélyre gyökerezo méregfogat. És elkezdeni azt, amit az elejétol meg kellett volna ejteni: az igazi, nyitott párbeszédet. Enélkül bármilyen kezdeményezés halálra van ítélve. De ehhez mindkét fél akarata szükséges. Megvan ez önökben?

Rédai Botond
Székelyhon.ro

2 komment

süti beállítások módosítása